glory cafe

kávézó * videómozi * társkereső

Közeli és távlati tervek... 🙂

Pénteken 22 órától Huncutka érkezik hozzánk egy nagy buli reményében, várjuk hozzá a partnereket! 🙂

Szombaton Ági már 20 órától táncol és vetkőzik a korábban érkezőknek! 22 órától pedig a szexi Izabella látogat el hozzánk ismét, így aztán biztos mindenkire sor kerül, hiszen soha nem siet! 🙂 Persze a pároknak nem kell megijedni, velük mindig szívesen ismerkednek az urak ha szeretnék, a legkisebb jelzésre is! 🙂
A hölgyeknek ital ajándékkal kedveskedünk, az uraknak akciósan adjuk a Miller sört, és a közkedvelt Panini szendvicseket csak 600 Ft-ért sütjük mindkét napon! 🙂 Karácsonyi hangulatban várunk mindenkit, hiszen elkészült az év végi dekorációnk is. 🙂
A hét lezárásaként vasárnap Timike érkezik még 20 órakor egy levezető közös gabalyodásra! 🙂

Hamarosan érkezik hozzánk a naptárdíva, Kiszel Tünde is, exkluzív, 2019-es naptárát fogja dedikálni, és természetesen közös fotót is lehet készíteni vele majd! 🙂
A pontos időpontot hamarosan kiírjuk!

24-én, szenteste zárva leszünk ugyan, de az összes többi napon nyitva tartunk.

Szilveszterkor svédasztalos vacsorával, korlátlan pezsgő és forralt bor fogyasztással várunk mindenkit. Éjfélkor koccintás, utána retró és tánczene, valamint két hölggyel Gang-Bang buli indítja az új évet! 🙂 A belépő uraknak 6000, a pároknak 8000 Ft. Vip belépők aznap nem érvényesek! 🙂

Január elsején after partit tartunk, az előző napon nálunk jártak féláron jöhetnek majd bulizni!

De addig még folytatódjon ez a hét, most is mindenkit nagy szeretettel várunk!

Hideg napok, de forró hangulat a Gloryban! 🙂

Hétfőn Timike, kedden Rita, szerdán Anikó, csütörtökön Hajni érkezik hozzánk 20 órakor, hogy együtt bulizzanak a közönséggel! 🙂
Hétvégi tervek szerint pénteken Huncutka, szombaton Dia érkezik 22 órára, de ezt még a hét közepén tudatjuk pontosan a karácsonyi nyitvatartással és a szilveszterrel együtt! 🙂

Addig is várunk mindenkit szeretettel a hét minden napján!

Amit már a jövő hétről tudunk! 🙂

Hétfőtől ismét érkeznek lányok minden nap a Gloryba a párokon kívül is! Hétfőn Mary, kedden Timike, szerdán Rita, csütörtökön Anikó látogat el hozzánk 20 óra körül. Aki nem szégyenlős, azt szívesen látják egy közös gabalyodásra! 🙂 Pénteken és szombaton ismét táncol és vetkőzik Ági már 20 órától, és pénteken Kitty, szombaton pedig Blondie jön 22 órától bulit tartani! A hölgyeknek mindkét napon ajándék ír kávélikőrrel kedveskedünk ismét, és a kis üveges Miller sört is akciósan kínáljuk pénteken és szombaton is! Vasárnap pedig Huncutka szintén várja az érdeklődőket 20 órától! 🙂

Mindenkit várunk szeretettel a hét minden napján!

Hideg napok, tüzes lányok! 🙂

Ezen a héten is minden nap érkeznek a párokon kívül lányok a Gloryba egy jó kis bulira! 🙂 Hétfőn Timike, kedden Rita, szerdán Mary, csütörtökön pedig Hajnival lehet találkozni 20 órától!
Pénteken Linda, szombaton Huncutka látogat el majd hozzánk, ők már 22 óra után kezdik a Gang-Bang bulit! Vasárnap Anikó érkezik újra 20 órára, aki a minap sikeresen bemutatkozott a közönség előtt! 🙂

Várunk mindenkit nagy szeretettel a hét minden napján!

Ismét egy odabaszós hétvége! 🙂

Pénteken ismét ellátogat hozzánk Ági, és 20 órától több alkalommal láthatjuk őt vetkőzni táncos műsorában! 🙂 Ezt követően, 22 óra után tart Gang-Bang bulit a belevaló tinilány, Dia! Persze kell hozzá a belevaló is a közönség közül! 🙂
Szombaton a szexy felnőttfilmesünk, Izabella érkezik 22 órára és szokása szerint addig marad, amíg állnak nála a szó mindkét értelmében! 🙂 Aki bátor és nem szégyenlős, az biztos nem marad ki a jóból! 🙂
Vasárnap egy új szőke milf, Anikó jön hozzánk 20 órától, hogy ismét bebizonyítsa az örök igazságot: az érett nők tapasztalata egyenes arányban van az örömszerzés lehetőségével! Egyszerűbben fogalmazva jó bulit tart majd! 🙂
Pénteken és szombaton a hölgyeknek ajándék ír kávé krémlikőrrel kedveskedünk, az urak pedig a korsó csapolt sört akciós áron kapják. Ezen kívül újdonságként a kitűnő pizzánk mellett ízletes Panini szendvicseket is sütünk bevezető akciós áron, mégpedig marhahúsos, grillezett csirkemelles, sonkás ízekben kék, ementáli, és cheddar sajttal! 🙂
Több pár írt már érkezéséről, de mint tudjuk a legtöbb pár nem írogat, hanem megjelenik! 🙂 Reméljük így lesz ez továbbra is minden nap!

Mindenkit várunk nagy szeretettel, és erotikában gazdag napokat kívánunk a hét minden napjára! 🙂

1085. Budapest, Baross u. 30.

NAPI BELÉPŐ FÉRFI VENDÉGEINK RÉSZÉRE,

HÉTKÖZNAP, VASÁRNAP: 2 000 Ft

PÉNTEK - SZOMBAT: 2 500 Ft

 

Hölgy vendégeink számára a belépés ingyenes.

A belépő a megváltás napján, zárásig érvényes.

 

Nálunk fizethetsz bankkártyával is: