glory cafe

kávézó * videómozi * társkereső

Amit már tudunk a hétvégéről!

Pénteken érkezik 20 óra körül Ági, aki több alkalommal táncol nekünk, miközben ledobja a textilt! 🙂 22 óra után Anna tart társasjátékot az érdeklődőkkel! 🙂
Szombaton szintén 22 óra körül jön Huncutka egy órás huncutkodásra hozzánk! 🙂
Vasárnap pedig Anikóval találkozhat 20 órától, aki meglátogat minket! 🙂

 

Várunk mindenkit nagy szeretettel!

Pár mondat a hét elejéről!

Amit már biztosan tudunk, hogy egy pár és egy rendszeresen hozzánk járó belevaló csaj, Kriszta jelezte hétfőre az érkezését. Kedden Anikó, szerdán Mary, csütörtökön pedig Hajni várható 20 óra körül. A legtöbben mint tudjuk nem jelentkeznek be előre, csak megérkeznek. Bár az üzenőfalon előfordulnak ezzel kapcsolatos kiírások!
A hétvége terveiben pénteken Anna, szombaton Huncutka szerepel, de erről még majd pontosabban beszámolunk! 🙂

Erotikában gazdag hetet mindenkinek! 🙂

Újabb odabaszós hétvége! 🙂

Pénteken érkezik hozzánk már 20 órától Ági, utána Izabella, szombaton pedig Blondie.
Nagyon nem kell körítést írnunk, biztos lehet mindenki, hogy már csak miattuk is nagyon jó lesz mindkét nap! És akkor még érkeznek majd a párok, lányok, transzik, fiúk, ufók stb! 😀
A Jägermeistert péntektől vasárnapig duplán mérjük, és hogy ne csak a piák legyenek mindig akciósak, a pizzák és a panini szendvicsek is kedvezményes árúak lesznek mindhárom napon!

Mindenkinek erotikában gazdag hétvégét kívánunk!

Új hét, új kalandok és Piroska új írása!

A héten minden nap érkeznek remélhetőleg párok és lányok, most előre bejelentkezés nélkül. Illetve ez nem igaz teljesen, hiszen már hétfő estére kiírt az üzenőfalra érkezését Kriszta is és Piroska is. Ő egyébként ismét írt egyet, alább olvashatjátok. A címe egy üzenőfalon folyton írogató, kérdezgető, okoskodó nicknévnek szól, aki soha nem volt és nem lesz a Gloryban, a gépe előtt éli ki magát a hülyeségeivel. 🙂 Van belőlük rengeteg. De persze nem azok számítanak, hiszen az erotika minden nap azokkal dúl, akik lejönnek hozzánk!

Ezért továbbra is mindenkit várunk a hét minden napján! 🙂

 

Szamakutrának

 

Egy nicknév vagy az üzenőfalról, nem több. Egy srác vagy csupán a sok közül, aki csak a virtuális térben mer jelen lenni, és a valóságban pedig NEM MER ÉLNI. Mégis megihlettél, mert elgondolkoztam rajtad.

Mondd, hogy telt a legutolsó szülinapod? Várj, megtippelem. A sarki cukrászdából hoztátok a dobos tortát, körbeülted a családoddal, és rezignáltan vetted tudomásul, hogy eltelt egy újabb év. Egy év, amelyből még Tarantino se tudna összerakni a legnagyobb erőfeszítéssel sem egy olyan 10 perces filmkockát, ami izgalmas. Elalszol saját magadon.

Fősulis koromban volt utoljára unalmas pasim. Annyira dühített a semmilyensége, hogy álmában felé guggoltam a szépen vetett ágyban, és lepisiltem a hátát. Aztán inkább elkezdtem élni.

Az én utolsó születésnapom - idén januárban - Dubaiban a JBR legmenőbb, több szintes klubjában zajlott. Francia pezsgőt vedeltem és három néger sráccal táncoltam hajnalig, akik közül az egyiket kineveztem a férjemnek (ez természetesen nem gátolt meg abban, hogy a legjobb barátját kérjem szülinapomra).
És hogy legyen tejszínhab is a tortámon, a végén még elintéztem, hogy egy arab srác vigyen ki a reptérre, egy olyasfajta, aki a napi 10-12 óra munka után még 2-3 órát izzad a konditeremben, mert nem tud mit kezdeni a tesztoszteronnal, ami szinte felrobbantja a hatalmas és elképesztően izmos testét.
Útközben kétszer húzódtunk le egy elhagyatott útra, hogy a hatalmas terepjáró elsötétített ablakai mögött még megkapjam a magamét. (Külön izgalmas volt, hogy a helyi hatóságok vélhetően meglincseltek volna minket, ha rajtakapnak.)

De mivel idén minden nap születésnapom van (mert úgy döntöttem), számtalan élménnyel ajándékozom meg magam. Szerencsére sok mindennek tudok örülni, és elég szabad is vagyok ahhoz, hogy ezt megtehessem. Ja, mert úgy is döntöttem, hogy szabad leszek.

Tudod, mi mindannyian, minden reggel egy szikla peremén guggolva ébredünk. Az alattunk lévő, sziklává keményedett szarkupacot mi magunk gyúrtuk össze ezer apró dologból. Neveltetésből, a szüleink félelmeiből, amelyet a sajátunkká tettünk, frusztrációból, fájdalmakból, csalódásokból. Mindenkinek más méretű a sziklája, de egy dologban azonosak vagyunk: megtehetjük, hogy leugrunk róla. Igen, ha elrugaszkodsz, pofára eshetsz. Minden nap. Belemehet a bogár a szemedbe. Ezer váratlan dolog történhet veled, miközben pörögsz a levegőben, de tudod: ezért jöttél ide, erre a Föld nevű bolygóra. Hogy repülj. Minden kibaszott nap. És az minden kockázatot megér.
Nálam többet kevesen foglalkozhattak személyiségfejlesztéssel. Éveken keresztül könyékig vájkáltam magamban, hogy pontosan megértem a mozgatórugóim. A tudásom esszenciája, amit szeretnék neked és mindenkinek átadni, és szívből remélem, hogy átjön: Itt semmi komoly nem folyik! Minden, ami miatt halálra görcsölöd magad, végtelenül múlandó és felesleges. Nem lenne más dolgod, mint elrugaszkodni, minden reggel, felfeküdni a hátára, és hagyni, hadd vigyen.

Hajrá!

További változás a hétvégén! 😀

Hogy ne legyen egyszerű június utolsó hete, még egy változás ! 🙂 Izabellának külföldre kellett utaznia ma, így vele a jövő héten találkozhatunk. Helyette pénteken Linda érkerzik, és szombaton jön hozzánk Zsóka! Több pár is írt, szombaton már 19 óra után érkezik Borsodból egy csinos milf, reméljük szuper hétvége lesz mindenkinek aki velünk tölti! 🙂

Hűvösben és forró hangulattal várunk mindenkit nagy szeretettel!

1085. Budapest, Baross u. 30.

NAPI BELÉPŐ FÉRFI VENDÉGEINK RÉSZÉRE,

HÉTKÖZNAP, VASÁRNAP: 2 000 Ft

PÉNTEK - SZOMBAT: 3 000 Ft

 

Hölgy vendégeink számára a belépés ingyenes.

A belépő a megváltás napján, zárásig érvényes.

 

Nálunk fizethetsz bankkártyával is: