glory cafe

kávézó * videómozi * társkereső

Kedvenc lányaink a héten is érkeznek hozzánk! 🙂

És minden napra jut egy gang-Bang! :) Hétköznap 20 óra körül, pénteken és szombaton 22-kor indul. Aki lemarad, az kimarad! 🙂
Az egyébként nyugalmasabbnak számító hétfőn érkezik most Orsi, hogy megismételje múltkori fergeteges attrakcióját. Reméljük ma sem fog unatkozni, lesznek jelentkezők a kegyeire!🙂
Kedden a másik kedvenc, a vékony, csini Lilu jön újra a Gloryba, tehát ezen a napon is ki lesz facsarva minden jelentkező! 🙂
A szerda, azaz Mindenszentek most Timié, aki maga is egy szent, a csütörtök pedig Maryé, így két igazi dögös gyakorlott és érett hölggyel is találkozhattok, és be is csatlakozhattok melléjük! A hétvége még képlékeny, egy teljesen új, hibátlan külsejű lány válaszát várjuk, de amint biztosat tudunk közöljük! 🙂 a táncosok biztos szintén érkeznek majd, és a kedvenc tombolánkat is megismételjük, na meg ital akció is lesz a hóvégére való tekintettel! 🙂

Így fejezzük be októbert

És akkor érkezzenek a hét hátralévő napjainak lányai hosszú, tömött sorban! 🙂

Csütörtökön Orsié 20 órától a karám az alsó szinten, hogy megtartsa a francia óráját! 🙂 Teljesen személytelenül, a lyukakon át leápol minden potenciális jelöltet! 🙂 Persze előtte és utána szeret beszélgetni és iszogatni a pultnál a fiúkkal!

Pénteken Ági táncol 19 óra után több alkalommal, miközben megszabadul az összes ruhájától! 22 óra után Petra tart egy fantasztikus Gang-Bang bulit a közönség bevonásával! 
De előtte megismételjük korábban már nagy sikereket aratott tombolánkat! A lényege, hogy Ági utolsó, 22 órakor kezdődő táncáig tombola szelvényeket árusítunk 1000 Ft értékben, majd kisorsolunk 3 szerencsés nyertest. Az első egy röviditalt nyer, a második megkapja Petra bugyiját, amit akkor vesz le és ad át! 🙂 A harmadik szerencsés megnyeri az elsőbbség jogát, vagyis Ági 20 perces utolsó tánca alatt kettesben lehet Petrával zárt ajtók mögött és egyedül kezdheti vele a bulit! 🙂

Szombaton a forgatókönyv ugyan az, csak a személyek változnak! 🙂 Tia lesz a táncoslány, ugyanúgy több alkalommal vetkőzik majd a színpadon. A sorsolás és a Gang-Bang ekkor a fiatal és vékony Liluval történik. Szintén a 22 órás tánc előtt sorsoljuk a nyerteseket, és szintén az utolsó tánc alatt kap a nyertes 20 percet, hogy egyedül kezdje a bulit a galérián, zárt ajtók mögött! 🙂

Vasárnap a párok mellett Mary érkezik 19 órakor, és a tőle megszokott nagy elánnal egy fergeteges Gang-Bang bulit tart a közönségből jelentkező potens urakkal! Egyben felavatja újonnan feltöltött száját is! 😀 Mi már láttuk, nagyon esztétikus és szép, kifejezetten szopósra sikerült! 😀

Természetesen az itt felsoroltakon kívül nagy szeretettel várjuk a párokat is, hiszen ők nagyban javítják a hangulatot! 🙂 Itt szeretnénk megköszönni a szombati tizenvalahány pár megjelenését, és közülük is a sok aktív közreműködő szorgalmát! 🙂

Mindenkit várunk nagy szeretettel, és erotikában gazdag hétvégét kívánunk! 🙂

Két Gang-Bang és egy Franciaóra indítja ezt a hetet. 🙂

Kedden Lilu ismét érkezik hozzánk, úgyhogy aki a fiatal, vékony és szexy lányokat szereti, az ne hagyja ki ezt a napot! 🙂

Szerdán Timike lesz terítéken az eszem-iszom, digi-dugi nap keretében, és természetesen valami bekapnivaló! Az pedig nem lesz más, mint a tárkonyos pulykaragu leves! Tehát egy érett, tapasztalt lány, és egy fiatal baromfiból készült leves lesz terítéken! 🙂

Mindkét napon Gang-Bang buli lesz, és minden nap 20 óra körül várják a lányok a jelentkezőket a közönség soraiból! 🙂

Csütörtökön végre érkezik hozzánk Orsi, aki a múlt hetet betegség miatt lemondta. Most kicsattanó egészséggel indul szintén 20 óra felé az alsó szint kabinjába, hogy egy fergeteges Franciaórát tartson! 🙂 Aki egy felnőtt filmes Orál Akadémiájára kíváncsi, az érkezzen időben, hogy jó helyet kapjon az oktatáshoz! 🙂

A hétvégén folytatódik a megszokott buli, 19 órától táncos lányok, 22 órától pedig bevállalós kislányok várják a jelentkezőket közös gabalyodásra! A részleteket még kiírjuk és pontosítjuk a jelentkezők személyét is hamarosan! 🙂

Addig is várunk nagy szeretettel a Gloryba, ahol mindig történik veled valaKi! 🙂

A 42. hét, napról napra! 🙂

Kialakult az egész hét, legalábbis amit mi tudunk már! Hogy mit tesznek mellé a vendégek, az majd a helyszínen derül ki! 🙂

Szerdán Lilut várjuk, hogy ismét egy hatalmas bulit tartson a közönség bevonásával! 🙂 És mivel szerda, ezért a fiatal lányon kívül bekapnivaló is lesz az asztalon, a szokásos szerdai eszem-iszom, digi-dugi nap keretében! 🙂

Csütörtökön a korábban nagy sikert aratott tetovált vörös ördög, Orsi érkezik, és ismét hatalmas parti várható a közreműködésével, ha lesznek tettre kész jelentkezők a közönség közül. Ő hölgyeket is vár! 🙂 Mindkét napon 20 órától kezdenek a lányok!

Pénteken Timikét várjuk, hogy egy hatalmas Gang-Bang bulit alakítson ki, és bevonjon minden pasit a közös játékba! 🙂

Szombaton azt a Szidit várjuk, aki már régebben járt nálunk, és natúr franciájával fergeteges francia órát tartott! Most ismét ezért érkezik, és az utolsó cseppet is kicsavarja a jelentkezők ágaskodó férfiasságából! 🙂 

Egyébként a többi napon Gang-Bang partik lesznek, ezért mindenkinél legyen óvszer a kialakuló lehetőségek kezelésére! 🙂 Pénteken a belépő mellé adjuk ajándékba, szombaton ugyan Szidihez nem kell, de tartalékban jó ha van, a pultnál megvásárolható! Szokás szerint mindkét nap már 19 óra után táncoslányok is vetkőznek majd több alkalommal! Pénteken Ági, szombaton pedig Mary várható! A hétvégi bulik az utolsó tánc után kezdődnek, 22 óra után valamivel, és érdeklődőktől függően 1 - 1.5 órán keresztül tartanak.

Vasárnap Mary jön hozzánk, a korábbi záróra miatt már 19 óra után indul az emeleti nagy ágyra, és vár minden ápolt és tettre kész érdeklődőt! 🙂 Ekkor csak 22 óráig vagyunk nyitva.

Ital akciónkban minden nap 18 óráig egyet fizet, kettőt kap akciót tartunk az alkoholokra. A korsó csapolt sör mellé továbbra is adunk egy kis vodkát vagy jägert, esetleg tequilát. A két akció együtt azonban nem vehető igénybe.

Nagyon sok szeretettel várjuk vendégeinket, és erotikában gazdag hetet kívánunk! 🙂

Azok a dolgos hétköznapok

Néhány mondat a hét elejéről, amit tudunk! 🙂

 

Hétfőn egy nagyon kedves vidéki pár érkezett már éppen hozzánk. A hölgy vagány, tetovált, rendszeresen járnak, este 9-10 óráig szoktak maradni! 🙂

Kedden hosszabb kihagyás után Timike érkezik hozzánk, és a szokásos 20 óra magasságában várja partnereit a jelentkezők közül.

Szerdán Lilut várjuk, hogy hasonló időpontban ismét egy hatalmas bulit tartson a vendégek bevonásával! 🙂 És mivel szerda, ezért a fiatal lányon kívül bekapnivaló is lesz az asztalon, a szokásos szerdai eszem-iszom, digi-dugi nap keretében! 🙂

Csütörtökön a korábban nagy sikert aratott tetovált vörös ördög, Orsi érkezik, és ismét hatalmas parti várható a közreműködésével, ha lesznek tettre kész jelentkezők a közönség közül. Ő hölgyeket is vár, ha esetleg lesznek érdeklődők! 🙂 Ő is 20 órától kezd, mint a többiek.

A hétvégén szombatra egy 18 éves, gyönyörű amatőr lány ígérte, hogy eljön hozzánk és kipróbálja a többes örömeit. Amint kialakul a hétvége, közölni fogjuk a részleteket!

Addig is mindenkit várunk sok szeretettel!

1085. Budapest, Baross u. 30.

NAPI BELÉPŐ FÉRFI VENDÉGEINK RÉSZÉRE,

HÉTKÖZNAP, VASÁRNAP: 1 500 Ft

PÉNTEK - SZOMBAT: 2 000 Ft

 

Hölgy vendégeink számára a belépés ingyenes.

A belépő a megváltás napján, zárásig érvényes.

 

Nálunk fizethetsz bankkártyával is: